Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból – Fotók!

Második világháborús magyar vadászgép roncsait emelték ki a Balatonból csütörtökön.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, a roncs kiemelését követően Balatonakarattyán elmondta, hogy a Messerschmitt Me 109 típusú vadászrepülőgépet Beregszászi Sándor szakaszvezető vezette.
A pilóta a haza védelmében halt meg, ez a cselekedet pedig minden időben méltó az emlékezésre. A gép hadtörténeti jelentősége abban áll, hogy jelenlegi tudásunk szerint ez az egyetlen hazai összeszerelésű, magyar gyártmányú motorral rendelkező Messerschmitt vadászgép világszerte – közölte.

vadaszgep2


Magó Károly zászlós, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár kutatója elmondta: 1941 júniusában Magyarország megkapta a jogot a legmodernebb haditechnika gyártására, így vált lehetővé a Balatonból kiemelt gép elkészítése is.
Beregszászi Sándor szakaszvezető, a gép pilótája 1944. július 2-án halt hősi halált az amerikaiakkal vívott harcban – tette hozzá.
Magó Károly elmondta, hogy az első merüléseket a géproncshoz 2020-ban végezték, az első felszínre került roncselemeket 2021-ben mutatták be. A feltárás idén folytatódott.
A roncs mintegy öt méter mélyen volt, több eleme elkorrodált, az iszappal fedett elemei maradtak jobb állapotban – tette hozzá.

vadaszgep3


Csütörtökön a motor testének a szárnyhoz csatlakozó darabját emelték ki. A szakemberek tovább folytatják a terület átvizsgálását további elemek felkutatásának reményében.
Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese elmondta, hogy a magyar légierő óriási túlerővel szemben védte a hazát az amerikaiakkal szemben.
Jelentős erőforrást jelentett a magyar katonáknak, hogy a hazaszeretet mozgatta őket. Példát vehet minden magyar katona Beregszászi Sándor szakaszvezető helytállásáról, aki rendkívül fiatalon, mindössze 21 esztendősen adta életét a hazájáért – közölte. (MTI)

vadaszgep4

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd