Az új kollektív szerződés mellett érvénybe lép a közbenső egyezséggel létrejött új bérmegállapodás is.
A Magyar Állami Operaház főigazgatója és az 1332 dolgozót képviselő szakszervezetek elnökei aláírták az intézmény belső életét, működését szabályozó új kollektív szerződést – áll az intézmény és az operai szakszervezetek MTI-hez eljuttatott közös közleményében.
Mint írják, ezzel egyidejűleg a két érdekképviselet – a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete és az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete – visszavonta februári közös sztrájkfelhívását, amelynek nyomán március 19-től öt napon át szüntették be a munkát az Opera egyes tárai, így téve lehetetlenné az előadások rendes megtartását.
A közleményben felidézik, hogy a sztrájkot március 24-én sikerült felfüggeszteni egy, az előző éjszaka kötött közbenső megállapodással, amelynek nyomán egy hónapon át zajlottak intenzív tárgyalások a felek között.
Az új kollektív szerződés mellett érvénybe lép a közbenső egyezséggel létrejött új bérmegállapodás is, ennek nyomán a Magyar Állami Operaház dolgozóinak illetménye eléri, illetve megközelíti más kiemelt hazai kulturális szervezetek művészeinek és munkatársainak keresetét.
Mint kiemelik, az opera dolgozói már megkapták az új cafeteria-juttatás első felét, 140 ezer forintot SZÉP-kártyán, a napokban pedig elkezdődik az előkészített új munkaszerződések aláírása.
A felek első körben 10 százalékos bérfejlesztésről szerződnek, amelynek kifizetése július elsejétől esedékes. A második ütem 20 százalékos – nem kumulált, a 2024. március 1-i bérszinten számolt, de július 1-ig visszamenőleges – alapbéremelést jelent, ennek esedékessége október elseje.
A közlemény szerint az emelések nyomán a 2024-es költségvetési évre mintegy 15 százalékos alapbérfejlesztés jut, a megállapodás teljes éves hatását 2025-ben fejti ki.
A személyi juttatások emelése és költségtérítések, egyéb elszámolások korrekciója révén mintegy 4 milliárd forint értékben emelkedik az az összeg, amellyel az Opera munkatársainak feladatellátását támogatja.
Ezzel egyidejűleg a Magyar Állami Operaház vezetése döntött a nyári előadások számának megduplázásáról, a 2024/25-ös kiadott műsorterv módosításáról, intézményi takarékossági intézkedésekről, új jegyár-, valamint kedvezménystruktúrák kialakításáról, továbbá új értékesítési elemek bevezetéséről is a kollektív szerződés és a bérfejlesztések forrásának előteremtésére. Erről az intézmény a későbbiekben ad részletes tájékoztatást – írják.
A közleményben kiemelik: mindezzel a Magyar Állami Operaházban a sztrájkveszély megszűnt, a felek a köztük 2017 óta húzódó kollektív munkaügyi vitát lezártnak tekintik. Ennek szellemében a szombaton megvalósuló Borisz Godunov ősváltozat premierje és az összes többi előadás biztonságban, normális keretek között tartható meg.