Magyarországon 200-250 ezerre tehető az Alzheimer-kórban szenvedők száma, a családtagokkal együtt több mint 1 millió embert érint a probléma.
A korai felismeréssel a betegség lassítható, az ápolás időszaka kitolható – ismertették az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) szakemberei.
A csütörtöki Alzheimer-világnap alkalmából az OMIII látogatást szervezett szerdán a sajtó képviselőinek diagnosztikai laboratóriumába, ahol sokrétű és komplex kutatások folynak a betegség korai diagnosztizálására. Az intézet szakembereinek fontos célja a társadalom figyelmének a felhívása az Alzheimer-kórra, ugyanis a korai diagnózissal minőségi éveket nyerhetnek a betegek és a családok.
Erőss Loránd, az OMIII főigazgató főorvosa arról beszélt köszöntőjében, hogy rendkívül fontos a kórkép megelőzése. Ismertette: a betegségben szenvedők száma világszerte elérte az 50 millió főt. A kór egyre nagyobb terhet jelent az egészségügyi és a szociális ellátórendszernek az ápolás miatt.
A főigazgató hangsúlyozta: „A klinikai kutatások kiemelten fontosak, mert nemcsak új diagnosztikai vagy terápiás megközelítésekhez vezethetnek, hanem segítik az úgynevezett good practice kialakítását is. Tehát az Alzheimer-kór kutatásához és klinikai diagnosztikájához szükséges legjobb gyakorlati módszerek meghonosítását és elterjedését is.„
Tavaly ősszel jött létre az OMIII-ben a Neurokognitív Kutatási Központ. Fő célja a korai diagnosztikus módszerek hatékonyságának fejlesztése és új vizsgálati eljárások kidolgozása.
Horváth András Attila, a központ vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az Alzheimer-kórban szenvedők száma 2050-re megháromszorozódik globálisan. Európában ennél kevésbé riasztó a helyzet, de a fejlődő világban és az Egyesült Államokban nagyon meredeken nő a betegek száma.
Úgy fogalmazott: a világ legdrágább betegségévé válik az Alzheimer-kór. Mivel a betegség évtizedekkel korábban kimutatható, a minél korábbi felismerés a kulcslépés – hangoztatta.
A központ kiemelten fontos célja volt, hogy a bizonyos európai országokban már rutinszerűen használt agyvízelemzést beemelje az Alzheimer-kór Magyarországon is elérhető klinikai diagnosztikai sorába. Ennek révén a betegek csaknem 100 százalékos pontosságú diagnózishoz juthatnak. A Semmelweis Egyetemmel közösen bevezetett eljárással az Alzheimer-kórra jellegzetes patológia nagy biztonsággal ítélhető meg.
– A pontos diagnózis ebben a betegcsoportban kiemelt jelentőséggel bír, mivel a mögöttes kórok kimutatása a megfelelő időben és dózisban beállított gyógyszeres terápiát alapvetően meghatározza – közölte Kamondi Anita, az OMIII neurológiai szakmai igazgatója.
A központban kialakított laborban sokrétű diagnosztikai módszerekkel állapítják meg a betegséget. A laboratóriumi és klinikai tesztek mellett neuropszichológusok játékos tesztekkel vizsgálják a szellemi képességek lehetséges hanyatlását. A mágnesesrezonancia- (MR-) képalkotásra irányuló kutatások igazolták, hogy a térbeli tájékozódás elemzésével segíthető a betegség korai felismerése. Létrehoztak egy mozgáslaboratóriumot is, ahol a szem-kéz koordináció és a nagymozgások romlását tudják megfigyelni. A kutatásokat a Magyar Tudományos Akadémia által szponzorált Lendület program támogatja. (MTI)