Az utóbbi időben egyre népszerűbbé vált az asztrológia bevonása a lakberendezésbe.
Az asztrológia az égitestek állásának és mozgásának feltérképezésén alapul, és azt hirdeti, hogy ezek befolyásolják az emberi élet különböző területeit. Az enteriőrtervezés pedig privát és közületi belső terek – otthonok, közösségi építmények és munkahelyek – kialakításával és berendezésével foglalkozik. Mindkettőt általános szabályok keretezik, tartalmukban és hatásukban viszont erősen személyesek.
A legfontosabb az, hogy az enteriőrtervezés során a funkcionalitást és az egyén igényeit tartsuk szem előtt. Bár az asztrológia érdekes szempontot adhat, egy harmonikus enteriőr tervezése nem csak a jegyekhez való alkalmazkodást jelenti, hanem az olyan gyakorlati szempontokat is, mint a térkihasználás, a megfelelő bútorok kiválasztása és az ergonómia. Mindemellett azonban az asztrológia és a lakberendezés találkozása izgalmas lehetőségeket rejt magában, ami azoknak is nyújthat inspirációt, akik nem érzik közel magukhoz a témát. Látogass el a S/ALON BUDAPESTRE szeptember 22-24. között a Budapest Arénába, ahol kipróbálhatod az olvasottakat, és tapasztalt szakértőktől kérhetsz segítséget a tervezésben és stylinghoz!
Kos
Bátor, kalandvágyó, keresi a kihívásokat. A cselekvés, a kezdeményezés és a vezetés is az erőssége. Roppant lendületes, nem állhatja a zárt tereket, szűk folyosókat, ablaktalan helyiségeket. Ideális számára egy egyterű lakás, ahol nem szorul falak közé, illetve semmiféle rendszer nem erőlteti rá a szabályait. Szereti az erőt és dominanciát sugárzó színeket, a meglepő hatásokat, a feltűnő vöröseket, a modern és lendületes formákat. Kedveli a markáns, modern festményeket, a bőr, műbőr ülőbútorokat, vérbeli tűz jegyként pedig a látványos kandallók is közel állnak a szívéhez. Konyhája – mint otthonának bármely helyisége – praktikus kialakítást követ.
Bika
Szilárd, gyakorlatias, stabil személyiség, aki szereti a kényelmet. Fogékony a szépségre, és bár fontos számára a luxus, ezt nem hivalkodóan fejezi ki. A minőségi és természetes anyagokat kedveli, otthona nyugalmat és békés időtlenséget sugároz, ahol a föld színek uralkodnak. Kerüli a mozgalmas, mintás felületeket, inkább a rusztikus, népies bútorokat választja. Nehezen válik meg dolgoktól, így örökölt, antik dolgok is felbukkannak a térben. Szeret főzni, vendégeket hívni, ezért lakásából nem hiányozhat egy nagy ebédlőasztal, amit sokan körbe tudnak ülni.
Ikrek
Az Ikrek számára a kommunikáció az elsődleges szempont. Szeret beszélni, levelet írni, társaságban lenni. Kíváncsi és mindig tanul, de néha szüksége van békére és csendre. Világos otthonra vágyik, sok napfénnyel és friss levegővel, ahol van tér a vendéglátásra, az ötletei megvalósítására. Ideális számára egy nagy belmagasságú városi lakás vagy egy egyterű loft épület. Mivel kedveli a változatosságot, lakását is állandóan alakítja, átrendezi. Szereti a játékos, humoros megoldásokat, az eklektikus enteriőröket, a geometrikus mintákat, az élénk színeket, kiváltképp a sárgát.
Rák
Érzékeny, ragaszkodik a családjához, a legfontosabb érték számára az otthon. Nosztalgikus, szentimentális, biztonságra, melegségre törekszik. A vintage bútorok és kiegészítők, a pasztell színek a kedvencei. A berendezést illetően sok kompromisszumra képes, de a kényelemről nem mond le. Nagy hangsúlyt fektet az intimitásra, amit puha kanapéval, díszpárnákkal, baldachinos ággyal és hangulatvilágítással hangsúlyozhat.
Oroszlán
Rendkívül karizmatikus, optimista és extrovertált, szeret a középpontban lenni. Környezete elegáns, kedveli a csillogó arany felületeket, a selymet, a bársonyt és a színpadias elemeket. Szereti a világos, tágas tereket eklektikusan berendezni. A modern és a klasszikus korok tárgyait mesterien kombinálja. Egy hatalmas aranykeretes tükör vagy egy látványos, méretes csillár passzol hozzá.
Szűz
Rendszerető, kötelességtudó, szorgalmas, megbízható és segítőkész. Előszeretettel alkalmaz környezettudatos anyagokat, például parafát, mészkőt, kerámiát, lenvászont. Föld jegyként a barna és a zöld árnyalatait, valamint a visszafogott mintákat részesíti előnyben. Mottója a „kevesebb néha több”, amit otthona berendezése is tükröz. A minimalizmus, a skandináv irányzatok és az ökodesign az, ami leginkább illik hozzá.
Mérleg
Harmonikus, könnyed, társasági és jó diplomáciai érzékkel rendelkező személyiség, igazi békéltető. Kedveli az eleganciát és a szépséget, egyensúlyra és tökéletességre törekszik. Közel állnak hozzá a régies bútorok, az antik porcelánok és a szimmetrikus elrendezés. Szereti a világos, harmonikusan összeválogatott színeket, a sötét és világos tónusok megfelelő egyensúlyát. Egy kényelmes kád elmaradhatatlan kelléke otthonának, melyben a nap végén a saját belső egyensúlyát teremtheti újra.
Skorpió
Erős, intuitív és elmélyülésre hajlamos. Kiváló megfigyelőérzéke van, jól kiismeri az embereket. Szenvedélyes, képes minden figyelmét egyetlen dologra összpontosítani. Különös kapcsolat fűzi a misztikumhoz, aminek hatása a lakás berendezési tárgyain is tetten érhető. Kedveli a különlegességeket, a kézzel készített, érdekes felületű és anyagú tárgyakat. Tapéta helyett inkább a nyers, vakolatlan vagy nemes burkolatokat választja. Kedveli a vastag, drapéria szerű függönyöket, a lila vagy a markáns vörös és fekete színkombinációkat, a sejtelmes fényviszonyokat.
Nyilas
Optimista, szabad, kitárulkozó, kimozdulni vágyó és életvidám. Különösen utazni szeret, de előszeretettel tágítja látókörét olvasással, tanulással, illetve a különböző emberekkel folytatott eszmecserékkel. A jegyet különleges kapcsolat fűzi a vidéki életmódhoz. Kedveli a tágas, nyílt tereket, legjobban egy nagy, világos, rusztikus, kissé bohém ház illik hozzá. Érdekes helyekről származó tárgyak és megoldások díszítik otthonát, amiben hatalmas kandalló, könyvespolc is helyet érdemel. Kanapé helyett szívesen használ kényelmes ülőpárnákat, melyeket utazásai során szerez be.
Bak
Komoly, felelősségteljes, megfontolt, megbízható, óvatos és konzervatív, két lábbal a földön álló. Általában ambiciózus, elszánt és keményen dolgozik. Ennek megfelelően a Bak a praktikus dolgokat szereti, azokat a stílusokat és anyagokat, melyek időtlenek, ízlésvilágukban és külalakjukban tradicionálisak vagy akár a konzervatívabb irányt képviselik. Csupán néhány színt kedvel igazán, előszeretettel választja az egyszerű fekete-fehér kombinációt. A kő a kedvenc anyaga. Az egyszerű megoldások híve, de szívesen kombinálja a modernt az antikkal.
Vízöntő
A Vízöntő individualista, haladó felfogású, figyelemfelkeltő külsejű, olykor kissé vadnak, őrültnek, kiszámíthatatlannak tűnhet. Kötődik a paradoxonhoz és az ellentmondásokhoz. A szokatlan, rendhagyó és látszólag egymástól homlokegyenest különböző tárgyak kerülnek össze az erőteljes vizuális hatás kedvéért. A színek kombinációja szertelen, hol a fénylő neont, hol a metálos tónusokat, máskor valami egészen mást részesít előnyben. A bútorok a legújabb divatot követik. Egy futurisztikus, ugyanakkor szürreális tér fejezi ki leginkább extrém stílusát.
Halak
Kedves, befogadó, intuitív, együttérző, adakozó és gyakran spirituális. Érzékeny, könnyen sebet ejt rajta a mindennapok durva valósága. Lehet művészlélek: költő, színész, zenész. A befelé forduló, álmodozó Halaknak kiemelten fontos a megfelelően kialakított otthoni környezet, ahol feltöltődhet. Bensőséges kapcsolatot ápol a tárgyaival. Szereti a puha, kárpitos dolgokat, a finom tapintású selyempárnákat, süppedős szőnyegeket, a tenger színeit idéző zöld és kék tónusokat, a pasztell árnyalatokat és lágy textúrákat.
Összességében az asztrológia izgalmas és színes dimenziót adhat, de nem szabad szem elől téveszteni a reális és gyakorlati szempontokat a tervezés során. Az egyén személyisége és igényei messze meghaladják az égitestek állását, és az enteriőrnek elsősorban az egyén kényelmét kell szolgálnia. Látogass el a S/ALON BUDAPESTRE szeptember 22-24. között a Budapest Arénába, ahol tapasztalt szakértőktől kérhetsz segítséget a tervezésben és stylinghoz! Kedvezményes árú belépődet online is beszerezheted a Jegyek oldalon, Facebookon és Instagramon pedig további inspirációval várunk az eseményig.