Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Jövőre már 3300 milliárd forint jut családtámogatásra

Ez három és félszer több, mint ami korábban rendelkezésre állt.

Családtámogatásokra 3300 milliárd forintot szán a kormány 2024-ben – mondta a Pest vármegyei Tökön csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.
Menczer Tamás, aki egyben a térség választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, a felújított töki Apró Csodák Református Óvoda ünnepélyes megnyitóján arról beszélt, hogy az az összeg, amelyet a kormány 2024-ben családtámogatásokra szeretne fordítani, három és félszer több, mint amennyi 2010-ben rendelkezésre állt.
Hozzátette, a 3300 milliárd forintot a bruttó hazai termékhez, a GDP-hez viszonyítva, a gazdaság teljesítőképessége alapján Magyarország fordítja a legtöbbet Európában családtámogatásra.
Bősze András Tök független polgármestere elmondta, hogy az óvoda a töki református gyülekezet fenntartásában működik, az épületet 12 millió forintból újították fel. (MTI)