Egyre több áldozattal jár a véget nem érőnek látszó orosz-ukrán háború.
Az egykori államfő ügyvédje bejelentette: fellebbeznek a semmítőszéken az ítélet ellen.
A horvát kormány felkérte Ivan Anusic védelmi minisztert, vizsgálja meg, milyen formában lehetne újra bevezetni a sorkatonai szolgálatot.
Ismét kórházban ápolják Lloyd Austin, amerikai védelmi minisztert – jelentette be a Pentagon szóvivője vasárnap.
Újabb jelentős összeget fizet a brit Mirror lapcsoport Harry hercegnek az évek óta húzódó telefonlehallgatási botrányt lezáró egyezség keretében.
„Kolosszális hibának” nevezte a 2013-ban – állítása szerint nyugati támogatással – kikényszerített ukrajnai hatalomváltást.
Meghalt egy magyar túrázó az észak-szlovéniai Kamniki-Alpokban, a 45 éves férfit napok óta keresték – közölte szerdán a kranji rendőrség.
Elhalasztották Donald Trump bűntetőperének eredetileg március 4-re kijelölt megkezdését Washingtonban.
Joe Biden magabiztosan nyerte a Demokrata Párt első hivatalos előválasztását, amit idén Dél-Karolina államban tartottak szombaton.
A 75 esztendős Károlyt a múlt hónapban prosztatamegnagyobbodással kezelték, és e kezelés közben fedezték fel a rákos elváltozást.