Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

A közmédia közvetíti a magyar kézilabda-válogatottak olimpiai selejtezőit

Hosszas tárgyalássorozat után az MTVA szerezte meg a férfi és a női kézilabda-válogatott olimpiai selejtezőtornájának közvetítési jogait.

Az M4 Sport, az m4sport.hu, valamint a Kossuth Rádió által is élőben közvetített mérkőzéseket az erdélyi és felvidéki nézők is láthatják” – olvasható az MTVA sajtó és marketing irodájának hétfői közleményében.
A férfiak március 14-én kezdenek Tunézia ellen Tatabányán; Norvégia és Portugália még a csoport tagja. A nők áprilisban, Debrecenben küzdenek majd a kvótáért Kamerunnal, Svédországgal és Japánnal. Mindkét négyesből az első két helyezett jut ki Párizsba.
A magyar olimpiai csapat hivatalos közvetítőjeként az M4 Sport célja, hogy nyomon kövesse és bemutassa valamennyi sportolónk a párizsi játékokig vezető útját” – jelentette ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Papp Dániel, aki úgy fogalmazott, most még csak tippelni lehet, végül hány magyar sportolóért lehet szorítani a nyári olimpián, de a létszámukat nagyban befolyásolja, hogy a két kézilabda-válogatott ott lesz-e a francia fővárosban.
Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke külön örömnek nevezte, hogy ezúttal nemcsak az anyaországiak, hanem a külhoni magyarok is láthatják majd a kvalifikációs tornák meccseit. A sportvezető hozzátette, óriási álmuk válna valóra, ha mindkét csapat, a női és a férfi válogatott is ott lehetne Párizsban. Mint fogalmazott, ehhez mindenki buzdítására szükségük van: a helyszíneken és a képernyők előtt is.
Ilyés Ferenc hangsúlyozta, hogy a közmédia a Magyar Kézilabda Szövetség egyik fő partnere, a nemzeti bajnokság mellett a válogatottak otthona is, hiszen a hazai és idegenbeli mérkőzések mellett a világversenyeket is az M4 Sport közvetíti, köztük a tatabányai és debreceni olimpiai selejtezők mérkőzéseit. (MTI)

Az olimpiai kvalifikációs tornák menetrendje:

Férfi olimpiai selejtező, Tatabánya:
március 14., csütörtök:
Norvégia-Portugália 18.30
MAGYARORSZÁG-Tunézia 21.00
március 16., szombat:
Portugália-Tunézia 17.00
Norvégia-MAGYARORSZÁG 19.30
március 17., vasárnap:
Tunézia-Norvégia 18.30
MAGYARORSZÁG-Portugália 21.00

Női olimpiai selejtező, Debrecen:
április 11., csütörtök:
MAGYARORSZÁG-Kamerun 15.30
Svédország-Japán 18.00
április 12., péntek:
Svédország-MAGYARORSZÁG 18.00
Japán-Kamerun 20.30
április 14., vasárnap:
Kamerun-Svédország 16.45
MAGYARORSZÁG-Japán 19.15