Közösségi oldalán számolt be állapotáról a világsztár.
Súlyos bakteriális fertőzés miatt néhány napig intenzív osztályon kezelték Madonnát. Nem sokkal később az énekesnőt kiengedték a kórházból, otthonában gyógyult. A betegség miatt világkörüli turnéját is el kellett halasztani, ami a következő hetekben kezdődött volna. Most végre maga az énekesnő jelentkezett egy Instagram-oldalán, melyben megköszönte a sok pozitív energiát és imát, valamint a bátorító és gyógyító szavakat.
– Éreztem a felém áradó szeretetet. A gyógyulás útjára léptem, és hihetetlenül hálás vagyok az életemben lévő összes áldásért. Amikor felébredtem a kórházban, az első gondolatom a gyermekeim voltak. A második gondolatom az volt, hogy nem akarok csalódást okozni senkinek, aki jegyet vett a turnémra – fogalmazott Madonna, majd hozzátette: azokat az embereket sem szerette volna cserben hagyni, akik az elmúlt időszakban fáradhatatlanul dolgoztak a turné megvalósításán. „Utálok bárkinek is csalódást okozni” – fűzte hozzá.
– Most az egészségemre koncentrálok, és arra, hogy megerősödjek, de biztosíthatlak benneteket, hogy amint tudok, visszatérek hozzátok!
Mint írja, a turnéja észak-amerikai fellépéseit átütemezik, és a tervek szerint októberben kezdődnek majd Európában a koncertek.
– Nem is lehetnék hálásabb a gondoskodásotokért és támogatásotokáért – zárta bejegyzését Madonna, amihez egy szelfit is csatolt, ami a lapozható poszt második kockáján nézhető meg.