A séf szerint Hannaróza jó kezekben volt, és hamar meg is gyógyították.
Tóth Gabi és Krausz Gábor közös gyereke, Hannaróza hétvégén négyéves lett. Az énekesnő Instagramra posztolt születésnapi köszöntőjéből kiderült, hogy a kislány pár nappal korábban kórházi kezelésre szorult. Krauszt elmondta, mi történt pontosan, és kislánya állapotáról is beszélt.
– A kislányom most itt van velem és szerencsére már teljesen jól van. Valamilyen vírusfertőzést kapott, ami olyan erős tüneteket okozott nála, ami miatt az édesanyja úgy döntött, hogy jobb, ha egyenesen a kórházba viszi. A kislányom már jól van, és most is éppen játszunk. A Dancing with the Stars után megtartottuk a születésnapját, most pedig pár napig nálam marad, amíg el nem indulok Ausztriába dolgozni. Senkinek nem kívánom azt az ijedséget, amikor apaként megtudja, hogy a gyermeke kórházba került, de Hannaróza jó kezekben volt, és hamar meg is gyógyították – árulta el Krausz Gábor a Borsnak.