Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

TikTok-titok és riportok – Egyre több cégvezető áll kamera elé

„Nyilvános szereplés? Inkább a halál!” – mondják sokan. Mégis az utóbbi időben egyre több cégvezető akarja levinni a lámpalázát.

A TikTok és az Instagram korában nem érdemes behúzódnia egyetlen cégvezetőnek sem a négy fal közé. A nemzetközi trendekkel egyetemben idehaza is egyre több vállalat vezetője, tisztségviselője dönt úgy, hogy egy képzésen tanulja meg a közönség előtti szereplés mesterfogásait. Becslések szerint évente több, mint 100 kurzust tartanak az országban, a trendekből pedig az is látszik, hogy a 8-10 fős cégek irányítói ugyanúgy fontosnak tartják az előadói képességek, praktikák elsajátítását, mint a 100-200 főt foglalkoztató nagyobb magyar vállalatok.

Hogyan lehet 90 másodpercben jó üzleti bemutatkozást tenni? Hogyan oldjuk fel az úgynevezett hideg közönséget, vagyis amikor a résztvevők nem ismerik egymást? Hogyan játsszunk a hangunkkal? Miként tudunk egyszerűen extra hatást és emlékezetes benyomást kelteni a közönségben, például egy partnertalálkozón? Ezekre a kérdésekre egyre több hazai képzésen kaphatnak a profiktól választ az érdeklődő cégvezetők, egy-egy vállalat fontosabb döntéshozói. Iparággá vált a közönség előtti szereplés oktatása 2022-re. Soós Zoltán kommunikációs szakember úgy véli: ez a terület látványos változáson és fejlődésen ment keresztül az elmúlt 5 évben, és ma már 100-ból 60 főnök tisztában van azzal, hogy nem elég jól vezetnie a cégét, tudnia kell erről mások előtt is beszélni.

– Ez egy tanulható, fejleszthető tudás, a maga pofonegyszerű törvényszerűségeivel. Ha egy közép- vagy felsővezető a 21. században nem mozog otthonosan a kommunikációs térben, az gyakorlatilag azt jelenti, hogy átengedi a terepet a konkurenciának – von mérleget a The Speaker alapítója, a közönség előtti beszéd szakértője, aki az elmúlt 20 évben mintegy 35 ezer embernek tartott előadások rutinjára alapozva dolgozta ki a képzési programját.

Nem mindegy, mit és hogyan mondunk

A jellemzően kétnapos vállalatvezetői tréningeken kiderül, hogy alig van olyan jelentkező, aki tudná például, hogy mit kezdjen a kezével, miközben mások előtt eladást tart vagy éppen egy cégvezetői tárgyaláson emelkedik szólásra. Szakértői becslés szerint a vállalkozók 80 százaléka beleesik abba a hibába is, hogy túl hosszú és nagyon szakmai, sarkosan fogalmazva lapos beszédet tart, noha ezt egy frappáns témafelvetéssel máris képes lenne feldobni. Soós Zoltánék úgy látják, hogy a kkv-szektor szereplői között is mind nagyobb az igény arra, hogy például egy televíziós vagy rádiós interjú előtt felkészültek legyenek, hiszen könnyen lehet, hogy egy helyi tévés stáb – például egy szponzori vagy jótékonysági esemény kapcsán – az adott cég tulajdonosát is szeretné megszólítani. Soós Zoltán több pozitív visszajelzést is kapott ezzel kapcsolatban 2021-ben. A Hollywood Nyelviskola alapítója, Kristóf Kata például azt írta neki, hogy az RTL Klub öt kérdésből álló interjúja után a stáb külön megdicsérte, hogy milyen profin nyilatkozott.

– Az ügyféllel azt gyakoroltuk, hogy amikor 30 percen keresztül egy nagy kamera van az aurájában, meg egy lámpa világítja meg az arcát, hogyan tud mégis természetes maradni – érzékelteti Soós Zoltán, hogy mi mindent képes szimplán gyakorlással elsajátítani az, akit a helyi vagy éppen az országos médiától kapnak mikrofonvégre egy téma miatt. Ez pedig már csak azért is aranyat ér, mert az ilyen reklámért nem kell egy fillért sem fizetni.

TikTok-titkok

„Nyilvános szereplés? Inkább a halál!” – sokáig ez volt az uralkodó hozzáállás a mintegy 750 ezer magyar vállalkozást tömörítő hazai kkv-szektor vezetői, tulajdonosai körében. Az okostelefonok térnyerése azonban látványosan ledöntötte a régi sztereotípiákat. Az ügyfélszerzés és az ügyfélmegtartás alapja ugyanis éppen az lett 2022-ben, hogy az adott vállalkozás nyíltan kommunikál a leendő és a meglévő partnerek felé. Ebbe pedig ma már az is belefér, hogy a 10 másodperc és 60 másodperc közötti videókra specializálódott TikTok közösségi oldalra tölt fel magáról tartalmakat.

– Az 1 milliárdnál is több követővel rendelkező közösségi videós portálon az egyik volt tréning résztvevő, a Bankmentor Alapító/ügyvezetője is posztolt. Hasznos kisvideóival néhány hónap leforgása alatt 60 ezer követőre tett szert– jegyzi meg Soós Zoltán, majd hozzátette: az említett hallgatója ott tart, hogy a villámvideóival több ügyfelet szerzett magának, mint amire a hagyományos kommunikációs és reklámcsatornákon bármikor is képes volt.