Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Húsz milliárdot fordít az állam Krausz Ferenc kutatásaira

A magyar felsőoktatási intézmények presztízsét is emeli, hogy az elmúlt napokban Nobel-díjjal elismert tudósaink itthoni egyetemeken végeztek.

Csák János a TV2 Mokka című műsorában elmondta: a magyar állam Krausz Ferenc kutatásaira 20 milliárd forintot fordít egy hatéves szerződés keretében.
A hétfőn orvosi-élettani Nobel-díjjal kitüntetett Karikó Katalin a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) diplomázott, jelenleg az SZTE kutatóprofesszora is, a kedden fizikai Nobel-díjban részesült Krausz Ferenc az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett – mondta.
Dolgozunk azon, hogy minél több olyan tudóst bevonjunk magyarországi kutatásokba, akik emelik egyetemeink és kutatóintézeteink presztízsét – fogalmazott a kulturális és innovációs miniszter.
Csák János felidézte, hogy Krausz Ferenc és tudóstársai a 2000-es évek elején végezték el a most fizikai Nobel-díjjal elismert kísérleteket, azóta az eredményeknek számos alkalmazása lett. Hozzátette: a tudományos közösségben egyre nagyobb hatást gyakorolnak mindazon eszközök, amelyeket később mások használnak.
Amikor a legrangosabb tudományos elismerés odaítéléséről döntenek, az illetékesek azt is figyelembe veszik, milyen végső hatása van egy felfedezésnek. Ahogy Karikó Katalin felfedezése a Covid elleni vakcina mellett a rák gyógyításában jelent óriási előrelépést, Krausz Ferencéknek a lézerfizikában az atommagon belüli elektron- és más részecskemozgásokat vizsgáló és követő technológiája az anyagtudománytól az élettudományokig nagyon sok helyen használható – fogalmazott a miniszter.
Hozzátette: mindkét, magyar közreműködéssel született felfedezés az emberiség haladását segíti elő, ahogy azt legfontosabb felételként Alfred Nobel, a díj alapítója annak idején megfogalmazta.
A magyar kormány 2019-ben létrehozott egy hatéves szerződést a Krausz Ferenc által igazgatott német Max Planck Kvantumoptikai Intézettel, valamint a müncheni Lajos-Miksa Egyetemmel (Ludwig-Maximilians-Universität), ahol a professzor úr a Kísérleti Fizika Tanszék vezetője. Olyan diagnosztikai eszközt akarunk közösen létrehozni, amellyel a sejtjeinkben, vérünkben lévő elektronok és különböző részecskék vizsgálatából előrejelezhetők betegségek, köztük a rák. Krausz Ferenc ennek a gépnek a fejlesztésén is dolgozik Magyarországon, amelyet itthon fogunk gyártani, ezért szán a magyar állam 20 milliárd forintot a kutatásaira – fejtette ki Csák János.
A miniszter hangsúlyozta: egy ilyen eszköz kifejlesztésével, a betegségek előrejelzésével, ezáltal az életmódváltással óriási megtakarítást lehet elérni a hazai egészségügyben. (MTI)

Fotó: MTI/Kovács Attila