Még a héten elkezdi a színházi próbákat.
A kormány célja hazánk energiafüggetlenségének növelése.
Az elhúzódó hőség kiemelten veszélyes az idősekre, a gyermekekre és a fizikai munkát végzőkre.
A Hold felszínébe csapódott, és megsemmisült a Luna-25 automata állomás.
Károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.
Jelenleg már folynak a pénzügyi teljesítések, az ehhez szükséges szerződésmódosításokat végrehajtották.
Rászorulók kapják a Sziget látogatói által hátrahagyott és jótékony célra felajánlott mintegy 700 sátrat és egyéb tábori eszközöket.
Dr. Csontos Zsolt szerint úgy kell elképzelni a zenész napjait, mint amikor valaki kórházban fekszik, és éjjel-nappal nővérek figyelnek rá.
Sokan arra gondoltak, betegség áll a fogyása mögött, de most elárulta az igazságot.
„Kezdek megint önmagam lenni” – Jamie Foxx először osztott meg képet magáról rejtélyes betegsége óta
Máig nem tudni, mi történt vele pontosan.









