Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Húsz kilót fogyott Pintér Tibor, hogy a lovait kímélje súlyától

Sokan arra gondoltak, betegség áll a fogyása mögött, de most elárulta az igazságot.

Pintér Tibor az elmúlt négy hónapban olyan sokat fogyott, hogy a komplett ruhatárát le kellett cserélnie. Életmódváltásáról a Story magazinnak mesélt a színész, aki mint mondta, ha már Herkulest kell megformálnia legújabb darabjában, akkor nézzen is ki úgy, mint egy görög félisten.
– Ez volt a fő motivációm, amikor belekezdtem az életmódváltásba. És persze gondoltam a lovaimra is, hiszen nekik sem mindegy, hogy egy száztíz vagy egy kilencven kilós embert kell hordozniuk. Emellett én is könnyebben mozgok rajtuk, és a Herkules című musicalben – éppúgy, mint a színházunk többi előadásában – van bőven ugratós jelenet. És igen, a szerepeim miatt döntöttem a változás – ha úgy tetszik –, a fogyás mellett, de ez kihat a civil életemre is. Aktívabb, mozgékonyabb vagyok, mi több, fittebb. És bárhonnan is nézzük, kitűztem egy célt, hogy megszabadulok húsz kilótól, és ez sikerült, ráadásul 49 évesen – mondta a lapnak a színész, aki bár a közösségi oldalain időnként rosszindulatú megjegyzéseket is kap, már nem foglalkozik azzal, mit gondolnak róla mások.
– A lényeg, hogy én mit érzek, és nekem most jó így lenni a bőrömben. Az elmúlt években különben is rengeteget változtam, de ez szerintem sokaknak feltűnt. Felhagytam a »celebeskedéssel«, már nem izgat, hogy műsorokban, realitykben szerepeljek – kivétel, ha a munkámról vagy a lovas színházamról van szó. Már nem látom semmi értelmét a céltalan magamutogatásnak – magyarázta Pintér, aki éppen ezért a félmeztelen fotók posztolását is mellőzi a platformjain. Egyedül akkor tesz közzé ilyesmit, ha a felvétel éppen az egyik előadása közben készült.
Mint mondta, kirobbanó formában érzi magát: mindenhová biciklivel jár, így ha munkába megy, napi 30-30 kilométert tesz meg. Emellett fut és kardiózik, így saját bevallása szerint is figyelnie kell arra, hogy a súlya ne menjen 90 kiló alá, mert úgy véli, az már nem állna jól neki. Az étrendje is szigorú, hiszen bár a reggelije és az ebédje bőséges, délután már csak maximum magokat fogyaszt.
– Ehhez már a szervezetem is hozzászokott, ráadásul mivel a kedvesem is hasonlóan táplálkozik, eszembe sem jut csalni. Tehát gondoljon bárki bármit rólam, én örülök, hogy könnyebb vagyok, és azt is szeretem, amit a tükör mutat – tette hozzá.

Fotó: TV2/Mokka