Olekszij Reznyikov védelmi miniszter tagadja az állításokat.
Mint mondja, nem igaz, hogy ukrán hivatalos szervek részt vettek volna az Északi Áramlat gázvezetékek ellen tavaly ősszel a Balti-tengeren elkövetett robbantásos szabotázsakcióban.
– Számomra ez egy elég furcsa történet, semmi közünk hozzá. Úgy gondolom, hogy az illetékes hatóságok által lefolytatott hatósági vizsgálat majd minden részletet feltár. Ez bizonyos értelemben elismerés lenne különleges alakulatainknak, de ez nem a mi tevékenységünk – mondta az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a tárcavezető szerdán Stockholmban, ahol az EU védelmi minisztereinek találkozóján vesz részt.
A hírportál arra emlékeztetett, hogy kedden a The New York Times amerikai lap titkosszolgálati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az orosz gázvezetékeken végrehajtott robbantás mögött olyan nem kormányzati csoportok állnak, amelyeknek ukránok és oroszok lehetnek a tagjai. A német Die Zeit című lap szerdán azt írta, hogy a bűnügyi nyomozás során azonosítottak egy hajót, amellyel a szabotázst elkövették, és – az újságcikk szerint – e hajó valamilyen módon Ukrajnához kapcsolható.
Reznyikov Stockholmba érkezésekor újságíróknak elmondta, hogy az uniós védelmi miniszterek találkozójának a középpontjában Ukrajna katonai támogatásának aktuális prioritásai állnak. A miniszter kifejtette, hogy elsődlegesen légvédelmi rendszerekre és nagy kaliberű nehéztüzérségi lőszerekre van szüksége Ukrajnának. – Ezért örömmel veszem észt kollégám, Hanno Pevkur kezdeményezését egymillió darab 155 milliméter kaliberű lőszer Ukrajnába szállításáról – fűzte hozzá. Hangsúlyozta továbbá annak fontosságát, hogy Ukrajnát páncélozott gyalogsági harcjárművekkel, harckocsikkal, főként Leopard típusúakkal lássák el szövetségesei. (MTI)