Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Újra együtt Tápai Szabina és Kucsera Gábor

Mielőtt még a rajongóik azt gondolnák, hogy kibékült az egykori házaspár, csupán arról van szó, csak a karácsonyt töltik együtt.

Tápai Szabina év elején jelentette be, hogy Kucsera Gáborral véget ért a házasságuk. Mint mondta, megcsalás is történt. A házaspár ugyan azóta elvált, nemrég közösen adtak interjút a Story magazinnak, melyben elmondták, hogy bár időbe telt, mostanra mindketten el tudták engedni a sérelmeiket, a legfőbb céljuk pedig az, hogy a közös gyerekeik jól érezzék magukat.
Elárulták, hogy jól tudnak együttműködni szülőkként, a gyereknevelésben viszont időnként akadnak közöttük feszültségek: Kucsera ugyanis jóval szigorúbb, mint Tápai.
Ő mindig mindent meg akar velük beszélni, én nem. Ha valamit mondok, akkor az legyen úgy, és ne a gyerek döntse el, hogy mikor megy tanulni, vacsorázni, fürdeni. Szerintem vannak a nevelésben olyan dolgok, amik régen jól működtek, és a modern kor változtatni akar rajtuk. Pedig az a kor karakán, egyenes embereket nevelt – magyarázta az egykori kajakos, hozzátéve: Ami most van, az borzalom. A gyerekek akaratosak, telefonon, interneten, videójátékokon nőnek fel, és én ezt nem akarom, és nem is engedem.
Az elhangzottakkal Tápai is egyetértett:
Igen, abszolút én vagyok a gyengébb kezű. De attól függetlenül, hogy Gabi szigorúbb, ő is rengeteget beszélget a gyerekekkel. Csak éppen nem arról, hogy miért akarnak még játszani, vagy fent maradni. Ami a lányaikkal és a fiukkal töltött idejüket illeti, Kucseráék elárulták, hogy sajátos megoldást dolgoztak ki: egy hűtőre ragasztott táblázatban vezetik, mikor melyikük van a gyerekekkel, akiket egyébként nem mozdítottak el az otthonukból. Itt van az otthonuk, a barátaik, az iskolájuk, minden. Szóval ha Szabina van velük, én nem alszom itt, de ha én vagyok velük, akkor Szabinának van kimenője, és ő megy el. Nyilván ez majd idővel változni fog, nem lehet ezt örökké így csinálni, de most az a fontos, hogy a gyerekek minimális sérüléssel vészeljék át ezt az időszakot. Bár a rendszer egyelőre jól bevált náluk, az ünnepek idejére idén is kivételt tesznek. Már két éve úgy van, hogy Gabi 23-án jön, és ilyenkor itthon is marad velünk. Nálunk ugyanis 24-én reggel jön a Jézuska. Aztán délután jön a család, és a szentestét is együtt töltjük, mindnyájan – árulta el az egykori kézilabdázó.
A válásukat illetően elmondták, nagyon bánják, hogy nem tudták egyben tartani a családjukat, de úgy érzik, most külön utakon kell járniuk. A jövőt illetően Kucsera kijelentette, nem hisz abban, hogy valaha is újra házasodna. Egyelőre azt is nagyon távolinak tartja, hogy újra párkapcsolata legyen, több gyereket pedig már nem szeretne. Hasonlóan vélekedett a témában Tápai is, ám ő már nyitottnak érzi magát egy új szerelemre.
A magazin azon kérdésére, hogy van-e esély arra, hogy valaha újra egy pár legyenek, nem adtak egyértelmű választ.
Ez nagyon nehéz kérdés. Gondolkodnom kell… Én most azt látom, nincs. Hogyha ezt most mi lezártuk, nem szeretném a gyerekeket újra behülyíteni, és újra összerakni nekik egy családképet. Később, tíz-húsz év múlva meg Szabinak úgyis majd a fiatal pasik kellenek, nekem meg a fiatal nők – viccelődött Kucsera, akinek a szavait Tápai azzal nyugtázta, a kérdés jó, ugyanis „néha azt sem tudja az ember, mi lesz holnap”.

Fotó: TV2