Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast
Bulvár
Gasztronómia
Lovassport
Veterán autók
Webshop
Trimedio TV
Trimedio Rádió
Eladó cégek
Utazások
Podcast

Dolly megdöbbentő vallomása: soha nem akart énekesnő lenni

Fenyő Miklós meghívására, pár dal erejéig ugrott be a Hungáriába. A nem várt siker egészen máshogy alakította az életét.

Több, mint harminc éve van a zenei pályán Dolly, akit a Hungária énekesnőjeként ismert meg az ország még 1979-ben.
Nem akartam énekesnő lenni. Fenyő Miklós meghívott a Hungáriába, de mindössze arról volt szó, hogy néhány nyugat-berlini fellépésen elénekeljek velük pár dalt. Az év második fele másról sem szólt, csak hogy dalokat tanultunk, közel százat. Majd Novai azt mondta tartsunk egy főpróbát – mondta a Sláger Kultban Dolly, akit kitörő lelkesedéssel fogadott a közönség.
Az E-Klubban volt a főpróbánk, amit meg lehetett nézni. Kezdetben kb. 50 fő volt ott, aztán jöttek egyre többen. Akkoriban mindenki farmerban járt, a Hungária a színes ruháival, a fekete napszemüveggel már önmagában feltűnő volt. A főpróba egy pontján jöttem be én, pongyolában. Leültem a színpad közepére kitett asztalhoz és elkezdtem sminkelni. Senki nem értette mi történik. Majd az egyik számnál felálltam és elkezdtem énekelni. Valahogy egyre többen és többen jöttek be, mígnem úgy megtelt a hely, hogy a közönség csak egyszerre tudott mozogni – idézte fel a kezdeteket Dolly, aki semmit sem bánt meg zenei karrierje alatt.
Ki az az ember, aki nem csinál hülyeségeket? A lényeg, hogy tanuljunk a saját hibánkból, ha már máséból nem tudunk. A fiatalkori önmagamat sem óvnám meg a csalódásoktól, csupán annyit üzennék neki, hogy ne másoknak, csakis magának akarjon megfelelni – árulta el S. Miller Andrásnak Dolly.

A beszélgetés a https://open.spotify.com/episode/1qG8AoTQkZDwFFmWqdQBPa linken érhető el.