Az énekesnő apukájának a lábát amputálták, így most könnyebb lett számára az élet.
Tavaly mondta ki a boldogító igent Sztarenki Dóra és férje, Fábián Zoltán, akik azóta is úsznak a boldogságban.
Nehezen viselte, hogy nem lehetett koncertezni.
Újabb vizsgálaton vett részt a zenész.
A színésznőn célja, hogy 90-100 kilóval is el tudja végezni a szükséges gyakorlatot.
A kétgyermekes családanya kendőzetlen őszinteséggel mesélt arról, hogy milyen a viszonyuk férjével, Majkával.
A házaspár ugyan a válás mellett döntött, de a nyaralást is közösen tervezi.
Nemrég még a Tinderre is regisztrált, pedig nem akar ismerkedni.
Felgyorsulnak az események, a héten már mindenki két produkcióval áll színpadra.